A kezdés

Mikor sok-sok évvel ezelőtt, Amerikában megismerkedtem a OneStroke technikával, teljesen kész voltam.

Elbűvölt az a könnyedség, ahogy Donna varázsolta elő az ecset lágy mozdulataival a szebbnél szebb virágokat. Egyből szerelmese lettem ennek a festésnek!

Itthon megszállottan vetettem bele magam a tanulásba. Hosszú, izgalmas, és néha fájdalmas gyakorlási időszak kezdődött. Sokszor éreztem úgy, hogy feladom, vége, elég volt!

Szerencsére a festeni akarásom erősebb volt minden frusztráltságnál, és egyre jobban kezdtem ráérezni a festés ízére. Volt, hogy képes voltam egy sima levél festését órákig gyakorolni, majd, amikor már néha-néha elkaptam a mozdulatot, rettentően boldog voltam.

Emlékszem az első rózsáim milyen kis szerencsétlenük néztek ki! ...de az enyémek voltak, én festettem őket, és nagyon büszke voltam!

Hogy miért írom le mindezt? Mert a napokban hallottam valakitől, hogy az EgyLendület (OneStroke) technika a legnehezebb festés. Igen, nem tagadom, hogy az elején, amikor meg kell szoktatni a kezünket egy teljesen új ecsetkezelésre, egy új mozdulatsorra, és ez mindenben eltér attól, amit az iskolában tanultunk festés órán… hát, ez nem egy egyszerű dolog.

Viszont az az érzés, amikor kezded megérezni, hogy a kezed tökéletesen engedelmeskedik a mozdulatoknak, és egyre könnyedebben mozog… az csodálatos! Főleg, amikor eljutsz oda, hogy egy-egy virágot, mint pl. rózsát, pipacsot, vagy árvácskát, pillanatok alatt festesz meg.



A hosszú évek során szerencsém volt megismerni és megtanítani sok-sok elszánt és festeni vágyó embert az EgyLendület technikára, és jó volt látni amikor a kezdeti ügyetlenségből egyre magabiztosabb mozdulatok fejlődtek ki. Nagyon jó érzés, amikor látod a büszkeséget olyan emberek arcán, akik az általános iskola óta ecsetet nem fogtak a kezükben, és el nem tudták képzelni, hogy ők még valaha is festeni fognak.

Hát ezért érdemes tanulni, gyakorolni, és nem feladni!

…és még valami.

Ne akarj egy hét alatt, vagy néhány óra alatt tökéletesen festeni! Mint mindenhez, ehhez is idő kell.

Bizony, az első időszak nem lesz élményekkel teli! Ez nem élményfestés, ez kőkemény tanulás, és főleg gyakorlás! Kevés az, hogy megtanulod, és egyszer-kétszer megpróbálod.

„A gyakorlás a tudás anyja”…és ez nagyon igaz.

Így én sem tudok mást mondani, gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj! Hidd el, nagyon megéri!



Az EgyLendület festés segített engem még abban is, hogy egyre jobban kinyíljon az érdeklődésem más festési technikák felé…, de ez már egy következő téma.

211 megtekintés2 hozzászólás