Belányi Editnek hívnak, több éve foglalkozom már festés oktatással, ezen belül is elsősorban két különböző festési technikának a tanításával, az EgyLendület® acryl díszítő festés , és a „Nedves a Nedvesen" olaj, és acryl festési technikával.
Mivel már többször megkérdezték tőlem, hogy hogyan tanultam meg festeni, ezért úgy gondoltam, hogy az ilyenkor megszokott, általános bemutatkozó szöveg helyett, megpróbálom, amennyire lehet, röviden megválaszolni a kérdéseket.
Elöszőr én is csak hobbi szinten ismerkedtem meg a festészet csodálatos világával, és mint másoknál is, lenni szokott, egyre jobban beleszerettem.
Önképző módon kezdtem egyre mélyebben beleásni magam a különböző technikák megismerésébe, elsajátításába.
Mivel fiatalabb éveimben még nem kimondottan művészeti pályára készültem, így sajnos a klasszikus művészeti iskolák elvégzése kimaradt az életemből.
Bevallom, eleinte egy kicsit zavart, hogy nem tudok jól hangzó iskolákat megnevezni, ahol a tanulmányaimat végeztem, de az évek folyamán rájöttem, hogy enélkül is meg lehet tanulni, igaz kicsit rögösebb az út, hiszen önképző módon, sok mindenre magától kell az embernek rájönni. Ez egyébként nem annyira ismeretlen a művészek körében, hiszen nagyon sok hozzám hasonló festőt ismerek, akik szintén így tanultak meg festeni.
Soha nem akartam festőművésznek titulálni magamat, hiszen számomra a festőművészet egy hatalmas nagy csoda, amit nem lehet csak úgy, iskolában, vagy bárhol, máshol megtanulni, és szerintem, csak nagyon kevesek mondhatják ma is magukénak e megtisztelő címet.
Hiszem azt, hogy a művészet mélyen, legbelülről fakad, és erre valóban születni kell.
A technikát, azt igen!
Azt képes majdnem mindenki megtanulni, és utána tényleg csak az egyén szorgalmán, és kitartásán múlik, hogy milyen szintre fejleszti tudását.
Én ezt szeretném megmutatni, és megtanítani minél több embernek, hogy igen is, bárki alkalmas arra, hogy valamilyen szinten meg tudjon tanulni a festeni,( függetlenül attól, hogy hány éves, vagy milyen iskolát végzett), ha van hozzá türelme, és kitartása, hogy gyakoroljon, akkor menni fog.
A kreatív életstílus az egész életem meghatározó alapja. Számomra a díszítés, festés, dekorálás olyan szükséges valami, ami nélkül el nem tudnám képzelni az életemet.
Így vált a festés az egyik nagy szerelmemmé!
Mint már említettem, sajnos nem tartozom azok közé a szerencsés emberek közé, akik már egészen fiatalon megtalálták az útjukat, és el is indultak azon. Én sokáig keresgéltem, ami talán már visszatekintve nem baj, hiszen így, volt alkalmam sok mindent kipróbálni, megtanulni.
A fodrászattal kezdtem, majd, mivel fiatalon szinte minden ruhámat magam terveztem és varrtam, így szinte természetes volt, hogy mikor férjemmel egy önálló vállalkozás tervein gondolkodtunk, egy sportruha készítő és forgalmazó cégnek a megalapítása mellett döntöttünk, amit, Body Fit® néven, hosszú évekig, együtt vezettünk.
Közben egy régi nagy vágyam teljesült, mikor elvégeztem egy virágkötő iskolát, majd, nem sokkal utána megnyitottam az első díszítő, dekorációs boltomat, a Wesselényi utcában, ami elég picike volt, de én imádtam, hiszen rengeteg saját készítésű terméket árultam benne, és itt éreztem először, hogy kezdem megtalálni azt, amit már régóta kerestem.

A második üzletem az Oktogon mellett, az Erzsébet Körúton volt, Lián néven.
Hát igen, ebben az üzletben már igazán kiélhettem, minden kreatív éhségemet, díszítést, dekorálást, festést, virágkötést, mindent. Valóban nagyon élveztem, és büszke voltam rá, hiszen az egész üzlet az én egyéniségemet tükrözte. Itt kezdtem legelőszőr az oktatást, igaz akkor még főleg a Decoupage technikát ötvöztem festéssel, antikolással.
Sajnos, mivel nagyon maximalista vagyok, és mindig mindent egyedül szeretnék megoldani, ezért egyre nehezebben tudtam az üzleti tevékenységet és a családi életet, gyereknevelést összeegyeztetni, és mondanom sem kell, hogy az utóbbi győzött.
Nehéz szívvel, de meg kellett válnom az üzlettől.

Mivel egy darabig nem is terveztem újabb üzletet, így volt időm tanulni.
Ebben az időben kezdtem a különböző festési technikák iránt, egyre komolyabban érdeklődni, és ekkor ismerkedtem meg, egy amerikai utazás alatt a OneStroke® festéssel is. Mondanom sem kell, hogy egyből rabul ejtett. Hatalmas gőzerővel álltam neki itthon a tanulásnak, minden segédanyagot, könyveket, DVD- éket, festékeket, ecseteket beszerezve, reggeltől-estig heteken, hónapokon át, csak festettem, festettem. Közben nagyon sok más, új technikát is megtanultam, kipróbáltam, és amikor már egyre magabiztosabban tudtam használni őket, annál könnyebben tudtam a saját stílusomat is kialakítani.
Bevallom őszintén, hogy teljesen belebolondultam a festésbe, és minden szabad felületet be szerettem volna festeni.
Mivel úgyis terveztük már egy ideje a férjemmel (főleg én terveztem, ő inkább csak támogatott benne, mint minden eddigi ötletemben, amiért nagyon hálás vagyok neki, hiszen nélküle nem tudtam volna megvalósítani az álmaimat), hogy átalakítjuk a házunkat, és mivel, „természetesen" a konyhaépítéstől a bútorok, falak festéséig szinte majdnem mindent mi csináltunk, így volt bőven alkalmam a tanultakat hasznosítani, gyakorolni.
Egy idő után, már nem elégített ki, hogy csak otthon festegessek, és egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy megmutassam másoknak is, hogy milyen csodálatos ez a festés.
Hát, így születet meg, az EgyLendület® név, és így kerültem az Ilka utcába, ahol megnyitottam az EgyLendület® Díszítő Festők boltját, és el kezdtem oktatni ezt a festést.
Azóta már nagyon sokan megtanulták tőlem ezt a festési technikát, köztük sok olyan is, aki valóban, el sem tudta volna képzelni, hogy ő valaha is ecsetet fogjon a kezébe.
Ez fantasztikusan jó érzés, amikor sikerül átadni másoknak valami olyan dolgot, ami aztán örömöt jelent nekik és környezetüknek is.
Időközben elkészítettem az EgyLendület® könyvet is, ami ennek a technikának a részletes leírását tartalmazza, sok fotóval, ötlettel, ezzel is megkönnyítve a tanulni vágyók munkáját.
Közben, azóta is folyamatosan képzem magam, mindig újabb és újabb csodát felfedezve a festészetben, és kb. egy évvel ezelőtt indítottam el az olajfestő kurzusaimat, ahol a „nedves a nedvesen" technikát oktatom.
Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy igazából mit szeretnék csinálni, ha újra kezdhetném, a válaszom határozott, és egyértelmű: FESTENI
Belányi Edit
| < Előző |
|---|
Magamról

